Mozgás elkezdése kicsiben (freeimages / starting-line-1193423)
Mozgás elkezdése kicsiben (freeimages / starting-line-1193423)

Az előző írásban megvizsgáltuk, hogy hogyan lehet egy emberrel már gyerekkorában egy életre megutáltatni a testmozgást (például szürke, semmitmondó, kényszerített közoktatásbeli torna- és testnevelés órákkal…). A vizsgálatból kimaradt egy nem mellékes tényező: a gyerekeket a mozgásórán kívül egész napos ülésre tanítják. A (sokszor kényelmetlen) padból csak nemtetszés terhe mellett lehet felállni. Ugyan bizonyos tanulási formák csak ülve kivitelezhetők, de… Tisztelet a gyerekeket mozogni engedő kivételes pedagógusoknak. Valószínűleg mindennek folyományaként is megfigyelhető, hogy a 21. századi emberek nagy része szélsőséges kapcsolatban áll a testmozgással. Az egyik véglet az egész napos ülőmunka (emellett boldogságpótlásként evés-ivás-hízás, otthon kifejezetten). A másik véglet a fizikai munka és az ön-túlhajtás, a megerőltetés és a sérülések: rendszeres hát-, derék-, váll- és más testrész húzódások, stb. Ezeken fontos lenne változtatni, hogy a mozgás elkezdése, illetve a pihenés kialakítása által megteremtődjön a mozgás és a mozdulatlanság EGYENSÚLYA az életünkben.

Az egyensúly elvezet a kívánatos állapotunkhoz: a megfelelő testsúlyhoz, a jó közérzethez és a mozgás öröméhez! Hogy hogyan lehet ezt megoldani, ennek szemléltetéséhez egy tanmesét hívok segítségül:

A fiatal és az öreg favágó

Egy vállalathoz egy új, fiatal favágó érkezett, akit egy tapasztaltabb, öreg favágó mellé osztottak be. Az első napon a főnök nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy kiváló munkatársra tett szert. Ugyanis az ifjú favágó csaknem kétszer annyi fát tudott kivágni, mint az öreg. Másnap kiment, hogy megnézze, hogy dolgoznak.

Örömmel tapasztalta, hogy az új munkaerő egész nap megállás nélkül vágja a fákat, még csak ebédidőt sem tart. Ezzel szemben az öreg favágó minden negyed órában leült két percre. Mégse szólt semmit, hiszen már régóta neki dolgozott az öregember. Inkább örült a jó fogásnak.

Hamarosan azonban nagy meglepetés érte a főnököt: a kiváló fiatal favágó teljesítménye szépen lassan csökkenni kezdett. Hamarosan épp ugyanannyi fát vágott ki egy nap alatt, mint az öreg. Amikor eljött a nap, hogy az esti összegzésnél kevesebbet tudott felmutatni, a főnök úgy döntött, ismét megnézi, hogyan dolgoznak. Talán eltanulta az öregember módszerét, és ő is mindig leül pihenni? De hiszen fiatal még ahhoz!

Mozgás és mozdulatlanság egyensúlya: fejszeélezés! (freeimages / axe-and-firefoods-1408708)
Mozgás és mozdulatlanság egyensúlya: fejszeélezés! (freeimages / axe-and-firefoods-1408708)

Kiment az erdőbe, és megint egy napig figyelte, mit csinál a két férfi. Legnagyobb meglepetésére azt látta, hogy a legutóbbi alkalom óta nem változott semmi! Az öregember továbbra is mindig leült pihenni, az ifjú pedig talán még nagyobb erővel küzdött a hatalmas fák ellen.


Az ő eredménye mégis kevesebb lett!

Félrevonta az öreg favágót, és megkérdezte tőle: „Hogy lehet az, hogy az a kölyök sokkal nagyobb energiával vágja a fát, ráadásul megállás nélkül, miközben te állandóan megpihensz, mégis nap végére te vagy az, aki nagyobb eredményt tud felmutatni?”

Mire az öreg így felelt: „Édes fiam. Én minden pihenőm alatt megélezem a fejszémet!

Mozgás elkezdése: mozgás és mozdulatlanság egyensúlyának kialakítása

Tehát, ha eddig szélsőségesen (nem) mozogtunk, tudatosan vigyük be az életünkbe az ellenpólust, mint szokást:

  • Álló és fizikai munkánál óránként üljünk le pár percre (- és élezzük meg a fejszénket…). Ha valaki, például a munkáltató ezt nem nézi jó szemmel, meg kell vele értetni, hogy ez a stabil teljesítmény érdeke. Neki ez a hasznos, nem a megállás nélküli hajt(at)ás. A megértés érdekében el lehet vele olvastatni a fenti favágós tanmesét…
  • Ülőmunkánál minimum óránként mozgassuk át magunkat: nyújtózkodjunk, végezzünk néhány nyak-, váll-, kar-, derék és bokakörzést, fenék-összeszorítást, álljunk fel és tegyünk néhány lépést. Például használjuk kevesebbet a telefont és helyette sétáljunk oda ahhoz, akivel beszélni szeretnénk! Munka előtt és után pedig lehet többet mozogni.

Folytatása következik!

Vajon hogyan tudja elkezdeni kialakítani az életében a mozgás és a mozdulatlanság egyensúlyát? Nehezen indul el ebben? Szükség van hozzá további segítségre, motivációra? A Moksa Cseppet, a Moksa Greent és az Emóciót próbálta már az általános egyensúlyának támogatására?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Ez is megfontolandó:
(1) Wellandfit

Kapcsoljuk ki a lomokat az életünkből! Mentális önvédelem a kacatok ellen (freeimages / power-1418953)
Kapcsoljuk ki a lomokat az életünkből! Mentális önvédelem a kacatok ellen (freeimages / power-1418953)

Az idei tavaszi lomtalanításkor sok felesleges kacatot kellett az otthonunkból kiszelektálnunk, ami sokáig tartott és fárasztó volt? Ez vajon azért van, mert hosszú ideig nem lomtalanítottunk, és felgyűlt mindenféle tárgy – lehet, hogy nem sikerült magunkat és az otthonunkat elég fontosnak tartani ahhoz, hogy kellő időt szánjunk rá? Vagy nem sikerül szelektálni folyamatosan és elég ügyesen a hétköznapokban, hogy mit viszünk haza és mit nem? Mindkét esetben érdemes munkálkodni a kacatok felgyűlésének megelőzésén. Például megfelelően átalakított életmóddal észrevenni, tudatosítani és csökkenteni a tudat-összezavaró tényezőket, amelyek kacatok hazavitelére késztetnek. Mindez egyfajta “mentális önvédelem”, és azért van rá szükség, hogy minden évben szintet léphessünk az életünk rendrakásában, lomtalanításában. Mert ha folyamatosan az otthonunkat kell lomtalanítani, akkor nehezebben kerülnek sorra az emberi kapcsolataink, üzleti ügyeink is. Kapcsoljuk ki a lomok beáramlását az életünkbe, és vele a pénzünk kiáramlását is az életünkből!

Emlékezzünk: a mindenféle, számunkra valójában felesleges lomok és kacatok elveszik az életerőnket, kapacitásunkat, figyelmünket, PÉNZÜNKET, amikor hazavisszük, tároljuk, kiszelektáljuk őket. Ezt a figyelmet és kapacitást sokkal hasznosabb, teremtő tevékenységekre, alkotó hobbikra is fordíthatnánk. Segítsünk az elménknek, hogy sikerüljön ezt megoldania!

Mentális önvédelem a média tudat-befolyásolásával szemben

Milyen tudat-összezavaró tényezők léteznek a 21. században, amelyek számunkra haszontalan és élővilágot károsító lomok vásárlására és felhalmozására késztetnek minket? Például ilyenek a média reklámai: televízióban, rádióban, újságokban, Interneten, plázákban és egyéb hasonló helyeken látott-hallott hirdetések, kirakatok. És mit tehetünk ellenük? Ezt valószínűleg egyértelmű: amikor csak lehet, ki kell kapcsolni a televíziót, rádiót, letenni az újságot, kerülni a boltokat – illetve erősen megválogatni, hogy mit nézünk / hallgatunk bennük. Maximum kreatív meséket és ismeretterjesztő műsorokat érdemes beengednünk az otthonunkba és az elménkbe. Azokat is módjával, mert lehet bennük csábos tudat-összezavaró, pénzrabló tartalom elrejtve. Ezek beengedése helyett inkább menjünk ki a természetbe, kertészkedjünk, éljünk egy építő hobbinak, sportoljunk valami számunkra kellemeset. Az ülve való médianézés úgyis mozgáshiányt is okoz!
A lomcsökkentéshez segítségül hívhatjuk a hulladékcsökkentők úgynevezett “5K” szabályát is: “Köszönöm, nem kérem.”, “Kevesebbel is beérem.”, “Kijavítom, tovább használom.”

Az ember mentális ereje a konnektorban keresendő?

Az ember elektromágneses lény is (freeimages / electrocardiography-1546410)
Az ember elektromágneses lény is (freeimages / electrocardiography-1546410)

Sajnos a médiát hordozó elektromágneses eszközök keltette elektroszmog is tudat-összezavaró hatású lehet. Talán még nem eléggé közismert, hogy – többek között – az emberi testben a sejtek kommunikációja és az idegek működése is elektromágneses jellegű. Az elektroszmog mindezekre nem feltétlenül kiegyensúlyozó hatással szokott lenni. Vannak is emberek, akik az elektroszmogot kifejezetten érzékelik; mások csak azt veszik észre, hogy nem alszanak jól, lehangoltak, agyalnak, de nem tudják, hogy mitől. Mindenesetre műszerrel is jól mérhető az áram alatt levő készülékek keltette elektromágneses tér, elektroszmog. Ezt érdemes csökkenteni, legalább alvás idejére: a nélkülözhető elektromos gépek kikacsolásával / áramtalanításával, a wifis kütyük repülő üzemmódba helyezésével. Ha társasházban lakunk, akkor a szomszédokra is meg kell próbálni valahogy hatni, hogy ők is cselekedjenek hasonlóan, a közös egészségünk érdekében kapcsolják ki a wifit.

Ennek az egyfajta elektromágneses – mentális önvédelemnek lehetnek még fokozatai. Például sok szobanövény csökkenti az elektroszmogot, tisztítja a levegőt, tehát tartsunk és gondozzunk otthon szobanövényeket. Továbbá le is lehet árnyékolni az otthonunkat a kívülről jövő elektroszmog ellen megfelelő tapétával vagy falfestékkel, és így tovább.

Folytatása következik!

Rend a lelke mindennek. Rendrakhatnékom, lomtalaníthatnékom van? Mivel kezdjem? Mi az, ami most úgymond “adja magát”? Így is nehezen megy a rendrakás, szükség van hozzá további támogatásra, segítségre? A Moksa Cseppet és a Moksa Greent próbálta már?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
David R. Hawkins könyvei: Elengedés – Az önátadás útja
Moksa Iskola – Rend
Tóth Andi: Dobd ki a szemetest!

Betegségek és lelki okai: rosszul reagáltam? (freeimges / angry-1430064)
Betegségek és lelki okai: rosszul reagáltam? (freeimges / angry-1430064)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például súlyos elkeseredéssel és zokon vétellel reagálunk rájuk, akkor testileg-lelkileg-szellemileg tüneteket teremthetünk magunknak. Így kimondható, hogy a betegségek és lelki okai valójában nem más, mint ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső nyugalom megteremtése, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés a jó közérzethez. Íme a nyolcadik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek és lelki okai: a 64 archetipikus élethelyzet – 57-64

57. RÁHATÁS (Szél)

„Ne ütközz, inkább befolyásolj, hass, változtass, finoman tereld a folyamatokat.”

Te hatsz a világra, és a világ hat rád. Hatni úgy kell, mint a szél. A legkisebb ellenállás irányába haladj! Ne csatázz! Ne menj neki a falnak! Kerüld ki, lépd át, hagyd ott az akadályt, és ne akard ledönteni. Ne akarj gyors eredményt. A szelíd erő azért hatásos, mert nem szül ellenállást, szinte észrevétlen, ugyanakkor mindenhová elér, bebújik a sejtek közé, és finom sugallataival átrendezi a tudattalanunk világát is. Betegségek és lelki okai: rosszul reagáltam? Élethelyzetek #8 részletei…

Testi betegségek lelki eredete: túlreagáltam? (freeimages / phone-girl-3-1463645)
Testi betegségek lelki eredete: túlreagáltam? (freeimages / phone-girl-3-1463645)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például sok tehetetlenkedéssel és drámázással reagálunk rájuk, akkor testileg-lelkileg-szellemileg tüneteink mutatkozhatnak. Így kimondható, hogy a testi betegségek lelki eredete valójában nem más, mint ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső egyensúly megteremtése, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés a jó közérzethez. Íme a hetedik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Testi betegségek lelki eredete: a 64 archetipikus élethelyzet – 49-56

49. MEGÚJULÁS (Forradalom)

„Valami, ami eddig védett s óvott, idejét múlttá vált – meg kell újulnod!”

Eljön a napod, s külső-belső egységbe kerülsz. Alapvető siker. Megszűnik a bánkódás. Egy túlélt külső-belső helyzeten kell túljutnod. Csakis a gyökeres változás, a megújulás segít. Megválni a régitől nehéz. Amihez hozzászoktál, rád nőtt, mint a bőr, amely sokáig védett, de egy idő után már szorító börtönöddé vált. Fájdalmas megválni tőle. De alatta már érik az új. Minden új először belül születik – új életciklus előtt állsz! Testi betegségek lelki eredete: túlreagáltam? Élethelyzetek #7 részletei…

Betegségek lelki jelentése: túlreagáltam? (freeimages / that-look-1469943)
Betegségek lelki jelentése: túlreagáltam? (freeimages / that-look-1469943)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például tartós bosszankodással, extrém kiborulással… reagálunk rájuk, arra testileg-lelkileg-szellemileg  jelentkező tünetek mutathatnak rá. Így kimondható, hogy a betegségek lelki jelentése valójában nem más, mint ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső egyensúly megtalálása, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés jó közérzethez. Íme a hatodik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek lelki jelentése: a 64 archetipikus élethelyzet – 41-48

41. CSÖKKENTÉS

„Helyet kell csinálni valami lényegesnek, és ennek módja: az üresedés.”

Az ellentétek egységéből következik, hogy minden növekedésnek csökkenés az előzménye. Mielőtt nagyot ugornál, először hátrálnod kell. A dagályt megelőzi az apály. Legyen benned hely, hogy kaphass! Ha mindig csak hízlaljuk magunkat, kapaszkodunk, és ezt nem vesszük észre, akkor a vége a felpuffadás és a törvényszerű zuhanás. Betegségek lelki jelentése: nem egészségesen reagáltam? Élethelyzetek #6 részletei…

Betegségek jelentése: stresszesen reagálunk (freeimages / stressed-1254396)
Betegségek jelentése: stresszesen reagálunk (freeimages / stressed-1254396)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például tartós kiakadással, padlóra kerüléssel… reagálunk rájuk, azt testileg-lelkileg-szellemileg tünetek mutathatják meg. Így kimondható, hogy a betegségek jelentése valójában ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső béke megtalálása, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés jó közérzethez. Íme az ötödik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek jelentése: a 64 archetipikus élethelyzet – 33-40

33. VISSZAVONULÁS

„Vissza kell vonulnod, és felkészülni olyan időkre, amikor a helyzeted kedvezőre fordul.”

Egy lépést se tovább! Áldozd fel különféle “földi” ambíciódat: ez lesz a sikered titka. A visszavonulás nem feladást jelent, hanem az idők jelének bölcs felismerését. Fel kell ismerned, hogy a győzelemre most nincs esélyed. Amibe bele vagy bonyolódva, abból ki kell kászálódnod, és el kell szakadni tőle. Ebben az átmenetileg vesztesnek tűnő helyzetben ne ess pánikba! Betegségek jelentése: nem egészségesen reagáltam? Élethelyzetek #5 részletei…

Betegségek kialakulásának lelki okai: stresszes reakciók (freeimages / anxious-5-1431654)
Betegségek kialakulásának lelki okai: stresszes reakciók (freeimages / anxious-5-1431654)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például hosszú búskomorsággal, túl sok agyalással reagálunk rájuk, azt testileg-lelkileg-szellemileg tünetek jelezhetik. Így kimondható, hogy a betegségek kialakulásának lelki okai valójában ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső béke elérése érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés jó közérzethez. Íme a negyedik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek kialakulásának lelki okai: a 64 archetipikus élethelyzet – 25-32

25. SPONTÁN CSELEKVÉS

„ … a szellemünket kell követni.”

Csakis az igazi, belső hangodat kövesd! Ehhez meg kell szabadulnod mindattól, ami szorongó egód műve: félelmeidtől, előítéleteidtől, gátlásaidtól, múltad rossz beidegződéseitől, és a szüntelen sóvárgástól, hogy mit hoz a jövő. Ne nézz a jövőbe! Élj itt és most! Cselekedj szabadon és önfeledten, de ne állati ösztönösen, hanem szabadon és szellemi módon; előítéletektől és gátlásoktól mentes természetes gyermeki állapotodból, nyitottságodból kiindulva! Betegségek kialakulásának lelki okai: stresszes reakciók! Élethelyzetek #4 részletei…

Betegségek lelki háttere: nem egészségesen reagálunk (freeimages / angel-face-1312900)
Betegségek lelki háttere: nem egészségesen reagálunk (freeimages / angel-face-1312900)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezen élethelyzeteket rosszul kezeljük, például túl sok vívódással, kóros ijedséggel reagálunk rájuk, akkor testileg-lelkileg-szellemileg tüneteink jelentkezhetnek. Így kimondható, hogy a betegségek lelki háttere valójában az ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezen reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső béke megteremtése érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és változtathatunk a megélésén

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés jó közérzethez. Íme a harmadik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek lelki háttere: a 64 archetipikus élethelyzet – 17-24

17. KÖVETÉS (Alkalmazkodás)

„Kövesd az ihletedet, az álmaidat – de légy gyanakvó, amikor azt gondolod, hogy te tudsz mindent a legjobban.”

Ha késztetést érzel arra, hogy a saját fejed után menj: ne tedd! Maradj nyugodtan, s alkalmazkodj az idő követelményeihez. Az igazi nagyság alulról fölfelé hat, s mindig követ valakit vagy valamit. Mindig lent van, s följebb néz. Kövesd eszményedet! Kövesd magadban a többet! Légy fölfelé nyitott! Új idők jönnek, ne húzzon vissza a múlt! Betegségek lelki háttere: stresszes reakciók! Élethelyzetek #3 részletei…

Testi betegségek lelki okai: megfejtetlen rejtélyek
Testi betegségek lelki okai: megfejtetlen rejtélyek

Minden ember életében vannak boldog, és szomorú időszakok, amik könnyebbek, vagy nehezebbek. Minél rosszabbul élünk meg egy élethelyzetet, annál súlyosabb fizikai tüneteket produkálunk. Itt egy egyszerű példa. Nézzük a kisgyerekeket, sokan hasfájósak, ami miatt folyamatosan orvoshoz viszik őket, és végül arra jutnak, hogy nincs semmilyen szervi oka a fájdalomnak. Sok esetben, ha leülünk ezekkel a gyerekekkel és beszélgetünk velük, kiderülhet, hogy például van egy kiabálós óvónénije, akitől fél, vagy csak egyszerűen nem szereti a kiabálást, vagy egy ideges szomszéd, vagy valami olyasmi, amitől rosszul érzi magát, de mégis mindig szembesül vele. Íme a testi betegségek lelki okai… Vagy ha csak a saját életünkre gondolunk, könnyen okozhat hányingert, savtúltengést, fejfájást, érzékenyebbeknél akár lázat, ha közeledik egy fontos vizsga, vagy egy határidő, vagy egy főnök, aki túl sokat vár el, vagy csak szembetaláljuk magunkat egy leküzdhetetlennek tűnő akadállyal. Testi betegségek lelki okai: fájdalmas megélések részletei…

Betegségek lelki eredete: stresszes reakciók élethelyzetekre (freeimages / stressed-1459487)
Betegségek lelki eredete: stresszes reakciók élethelyzetekre (freeimages / stressed-1459487)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, például túlzott letöréssel, plafonra mászással reagálunk rájuk, akkor testileg-lelkileg-szellemileg tüneteink jöhetnek elő. Így megállapítható, hogy a betegségek lelki eredete valójában ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat a legtöbbször a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső harmónia megtalálása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk a megélésén.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés jó közérzethez. Íme a második 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek lelki eredete: a 64 archetipikus élethelyzet – 9-16

9. A KICSI ÖSSZEGYŰJTÉSE

„Sok kicsiből lesz a sok.”

Az Érett Lélek tudja, hogy nincsen “nagy és kicsi” – minden nagy! Amit szelídíteni kell, az a nagyravágyás, az ambíció, a “Mindent azonnal akarok!”. Először magadnak s a körülményeidnek kell alkalmassá válni rá. Légy szelíd, óvatos, alkalmazkodó! Hajt a lendület, az akarat, a teremtő vágy – de mindezt még meg kell szelídítened. Nyers még az erőd, s főleg túl önös. Tanulj alázatot! Betegségek lelki eredete: stresszes reakciók! Élethelyzetek #2 részletei…